Tanítványságunk megvalósulásának bázisa a Jézus körül épülő, fejlődő, növekedő gyülekezeti közösség. Innen kiindulva végezzük missziós szolgálatunkat, és ide behívva bontakozhat ki egy-egy új tanítványi életút. A Wesleytradícióban a hit közösségi formái nemcsak  személyes növekedést eredményeznek, hanem a világban végzendő misszióra és szolgálatra is felkészítenek és bíztatnak bennünket.

Az Egyházrendben arról olvasunk, hogy: „Az egyház gyarapodása a Szentlélek munkájából ered. Mint metodisták a Szentlélek ezen munkáját egy sajátos szövetségi kapcsolatban éljük meg, ami az egymás iránt érzett kölcsönös elkötelezettségen és  felelősségvállaláson alapul. Ez a szövetség köt össze egymással a hitben és a világszerte megvalósuló bizonyságtételünkben, és tesz képessé a »szeretet által munkálkodó hitre«, valamint erősíti a békére és az igazságosságra való vágyunkat.” (Tanításunk alapjai és teológiai megbízatásunk)

Az ima ereje, a bizonyságtétel ereje a Wesley által is prioritásként kezelt, ma pedig sok egyházban reneszánszát élő kiscsoportos közösségekben élhető meg. Ez a 18. századi metodista misszió egyik fontos szervezési kérdése volt.

Létrehozni ma gyülekezeteinkben az ehhez hasonló ima- és munkacsoportokat (különféle céllal), kisebb közösségeket, a misszió alapját jelentheti. A belső lelki növekedés és a létszámbeli gyarapodás egyaránt megalapozódhat, ha a gyülekezet minden tagja,  látogatója tartozik valamilyen kiscsoporthoz. A házicsoport, házikör vagy sejtcsoport olyan speciális kisközösség, mely idővel a növekedés, a szaporodás, az osztódás eszköze lehet. Érdemes azt is megjegyeznünk, hogy a házi közösségek ereje és jelenléte az ősegyház életében is megfigyelhető volt: „Minden nap összegyűltek a Templomban. Otthonaikban megtörték a kenyeret, őszinte szívvel és boldog örömmel együtt ettek, és dicsérték Istent. Még azok is kedvelték őket, akik nem tartoztak közéjük. Az Úr pedig napról napra  növelte a csoportot olyan emberekkel, akik hívőkké lettek, és csatlakoztak hozzájuk.” (ApCsel 2,46-47)