A misszió latin eredetű szó, jelentése küldetés, megbízás, feladat, rendelés. Missziós Tanácsunk munkája szempontjából – úgy véljük – erre a küldetésre nézve a legfontosabb bibliai útmutatás az ún. nagy missziós parancs, melyet a Mt 28,19-20 verseiben olvashatunk:

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Jézus nem sokkal a mennybemenetele előtt adta az apostoloknak ezt a parancsot, mintegy összefoglalva, hogy mit kell tenniük nekik és követőiknek Uruk távollétében. Megdöbbentő az a bizalom, mellyel az Úr Jézus Krisztus, aki tulajdonképpen pótolhatatlan vezetői géniusz volt, mint vezető, felruházta a tanítványokat, hogy fizikai távollétében, de Szentlelke jelenlétében szolgálatukkal építsék fel az egyházat. Teljhatalomra, nagykorúságra segítette ezzel az újdonsült vezetőket.

De vajon hogyan tegyük tanítványokká az embereket? Úgy, hogy kereszteljük meg és tanítsuk meg őket mindarra, amit Jézus parancsolt. A nagy missziós parancs lényege tehát ez: „tegyetek tanítványokká”. Az „elmenve”, „megkeresztelve” és „tanítva” kifejezések pedig a tanítványnevelés eszközeire utalnak. Úgy is mondhatnánk, hogy ezek a misszió „taktikai” lépései, módszerek, melyekkel keresztyén tanítványokat képezhetünk. (A taktikát meg szoktuk különböztetni a stratégiától, mely az átfogóbb, több lépéses terv készítését jelenti.)

A feltámadott Jézus Krisztus egyik missziós mondatát stratégiai jellegűnek is mondhatnánk: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8)

A misszió tehát egy több lépcsős folyamat Jézus ígéreteés terve szerint, melynek vezetője tulajdonképpen a Szentlélek. („Vezetni úgy tudok, ha Szentlelked vezet.” – énekeljük a Tégy foglyoddá, Uram c. énekünkben.) A missziós út iránya a jeruzsálemi elszigeteltségből az egyetemesség felé vezet, saját belső köreinkből indulva kifelé, az „idegenek” felé. A világ vár arra, hogy felismerjük küldetésünk pontos irányát, felelősségi területeit, és isteni felhatalmazással és erővel szolgáljunk. Szükség van ránk!
Jól szemlélteti az Úrral való közösséget, illetve missziós munkánk rá utaltságát a szövetségmegújító liturgiánk egyik alapigéje: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15,5)